Üdvözöljük a Klímatechnika honlapján!
A piszkos helyzetek megoldására:
Központi porszívó
Én még emlékszem azokra az időkre, amikor a feleségemet rá kellett beszélni az automata mosógépre. Nehezen szánta rá magát a váltásra, új dolog volt akkoriban. Azóta, ha időnként „megadja magát” egy-egy, nőm kétségbe van esve, míg nem szerezzük be az újabbat.
Később a mosogatógéppel volt ugyanígy.
A központi porszívót viszont szinte már követelte. Könnyen meggyőzött, hiszen munkámból adódóan pontosan tudtam, milyen előnyökkel jár.
A porszívórendszer felépítése >
A központi porszívó-berendezés:
- Hatékony, szívóereje összehasonlíthatatlanul jobb, mint „földi” társaié.
- Helytakarékos, hiszen egyetlen könnyű műanyagcsövet kell használnunk.
- Bármilyen felület tisztítására, porszívózására alkalmas.
- Rengeteg kiegészítővel bővíthető (idomokkal, kefékkel, toldalékokkal), így a „problémás, eldugott” helyek sem jelentenek akadályt.
- Nem kell nehéz gépet cipelni, és nem akadályoz bennünket a kábel.
- Ha a porszívógép lakáson kívül helyezkedik el (garázs, pince…), Ön meg fogja hallani még a légyzümmögést is, miközben központi-porszívózik.
- Több évtizedes élettartamra vannak „programozva”, tervezve (nem úgy, mint egyes mosógépek…).
- Növeli az ingatlan értékét, lassan (érthető) alapkövetelmény lesz új építésű házak esetében
- Panellakások „beporszívózása” sem akadály
Kérem, most kapaszkodjon kicsit!
Tudta, hogy aki a „porra” allergiás, valójában nem erre, hanem a poratkák székletére mutat túlérzékenységet? A poratkák pedig a testünkről lekopott, majd lehullott felhámmal táplálkoznak. Az egész lakás – főleg az ágy – az ő terített asztaluk! (Inkább nem saccolom meg, hány atka a lakótársunk…)
Nos, a központi porszívó ellenük, a poratkák, és salakjuk ellen is hatékonyan harcol!
A beszívott levegő nem kerül vissza a lakásba, megszűnik a por örökös körforgása, és minden „csepp” por, piszok, atka, és „terméke” a portartályba kerül. Ennek kiürítését (hacsak nincsen pár vásott kölykünk otthon), elég 2-3 havonta beiktatni.
Valóban, a központi porszívók ára nem kevés. De mihez képest!
Kérem, gondoljon bele a sok mérgelődésbe a kábel, és a gép elakadása miatt…
Az időbe, mert egy hagyományos porszívót, hangja miatt nem lehet a nap bármely szakaszában használni…
A sok por, amit bár kiporszívóztunk, mégis ott kering körülöttünk…
Az egészségünk, és bizony, nem utolsósorban a kényelmünk is fontos kell legyen!
Ingyenes felméréssel, az Önnek megfelelő központi porszívó ajánlásával, beszereléssel állunk rendelkezésére.
Sőt…az első próbaszívást „bevállaljuk” :)
Kérem, felmerülő kérdéseivel forduljon hozzánk ide.
|